Magyar English Kapcsolat

dr. Pappné Horváth Hajnalkának hívnak. Mióta az eszemet tudom az állatok szeretete és védelme határozta meg életem egyre szélesebbre nyíló látószögét. A mai napig minden kóbor kutyát illetve bajba jutott állatot megmentek illetve gondoskodom megfelelő helyről később gazdiról. Általános iskolás éveim alatt tovább folytattam eme tevékenységet és próbáltam tudásomat és tapasztalataimat bővíteni az állattartás és tenyésztés körében. Akkoriban tengerimalacokat, hörcsögöket és egereket tartottam, velük indult el tudatos érdeklődésem a genetika iránt és próbáltam a hörcsögöket színek szerint párosítva a genetikából tanultak segítségével a gyakorlatban is megmegvalósítani. Gimnáziumi tanulmányaimat is a biológia iránti érdeklődésem alapozta meg. Több iskolai versenyen nyertem díjat biológia tárgykörében. Az érettségi után átlépve a nagybetűs ÉLETBE egy hatósági állatorvos mellett helyezkedtem el és munka mellett párhuzamosan nyertem felvételt az ELTE-TTK-ra. Mint mikrobiológus végeztem kitűnő eredménnyel. Jelenleg a Szent István Egyetemen vagyok hallgató és 2010 nyarán fogok végezni mint agrármérnök és állattenyésztő. Férjemmel, aki klinikus szakállatorvos (dr Papp Antal ) és gyermekeinkkel ( Márton , Réka és Dominik) éldegélünk sok-sok állatka társaságában.
Reméljük sok érdekes és hasznos információt nyújtunk a böngészésben!
Kellemes időtöltést kívánok, és ha bármi kérdés merülne fel akár az állatokkal akár egészségügyi problémával kapcsolatban, hívjanak bátran!